Amigos 2023-as év áttekintő
Habár még csak most múlt el a karácsony, és a szilveszter, még az emlékeinkben javában él a 2023-as év összes szép pillanata. Nézzük is, hogy mik történtek ebben az esztendőben az Amigos háza tájékán!
Tekintsük át együtt az évet!
Januárban, még a 2022-es őszi csapatokkal jártak az Amigók kitartóan bevetésre, és mellette a háttérben gőzerővel elkezdődtek a felvételi szervezkedések is. Februárban folytatódott a szervezés iskolalátogatásokkal, közösségi eseményekkel bővülve. Szegeden például egy kézműves délutánra invitálták a leendő újgenerációsokat, de az ország többi részén is hasonló programokon volt lehetőség megismerkedni az önkéntességgel, az Amigossal.
Márciusban, elindult élesben a kampány, és lezajlottak a felvételik, melyek hatására mind az öt városban elhivatott újgenerációs Amigok válhattak a szervezet részévé. Ebben a hónapban még egy nagyon izgalmas projektje volt az alapítványnak: megjelent az első Amigos könyv, Egy világra szóló felfedezés címmel. Ha részletesebben olvasnál róla, itt megteheted:
Nyáron sem állt meg az élet
Nyáron rendületlenül folytak a bevetések, de ezek mellett az önkéntesek is tudtak kikapcsolódni és fejlődni is. Előbbi július elején történt a Balaton partján egy közös nyaralás formájában, míg utóbbira augusztus végén- szeptember elején Szigetszentmártonon került sor egy szakmai tábor keretein belül. A nyár folyamán részt vehettek az Amigok különböző kitelepüléseken, például a SZINen, a Koloradon és a Campus Fesztiválon is.
Az új tanévben
Szeptemberben ismét a felvételiről szólt minden, nagy tűzben égtünk, hogy minél több újgenerációssal bővülhessünk. Ennek hatására az évben átléptük a 200 aktív Amigo számot, és mostmár az alapítvány fennállása óta átléptük az 500 Amigot. Ekkor elindult a Miskolci felderítő csapat is, hogy ettől az évtől már az ország mind a hat onkológiai osztályán jelen lehessünk és tudjunk játszva segiteni a gyerekeknek. Ami ebben a félévben még ujdonsag, hogy a gyerekekkel elutazhatunk közösen Olaszországba az Amigos Olaszország munkafüzeteinek segítségével.
Október végén megrendezésre került a 9. szülinapi bulija az Amigosnak, ahol mindenki együtt ünnepelhetett. Mert egy Amigonak egy evben nem csak egy születésnapja van, hanem kettő!
Novemberben visszatért a pszichoedukacios tábor is, amely szintén a fejlődést támogatta sokunk számára Balatonalmádin.
Erről bővebben itt olvashatsz: https://amigos.hu/visszatert-a-pszichoedukacios-tabor/
Az év utolsó hónapját úgy indítottuk, hogy Budapesten két kórházban, az Országos Mentális Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézetbe, es a Tűzoltó utcai Klinikában egy kis karácsonyi műsort adtak az ott dolgozóknak és a bent fekvő gyerkőcöknek, így egy kis karácsonyi hangulatot csempészve a kórház falain belülre. A karácsonyt az Amigók közösen is megünnepelték egy kis PadThai elfogyasztása közben. Ezen az ünnepségen egy új játék is kihirdetése került: a PárParádé, amivel hamarosan a kórházakban is lehet majd játszani a gyerekekkel.
Az év még számos boldog pillanattal volt teli, kezdve azzal, hogy a KalanDobozz újra lett alkotva állatos és űrhajós témában, elkészült egy új munkafüzet is, az Egy pályán a nagyokkal! focis füzetecske. A tavalyi évben elnyertuk a Pro Voluntarius-díjat és az MVM Négy évszak jótékonysági koncertjének a bevételét is a közönség szavazatok alapján. Az UEFA Foundation pályázat keretein belül pedig néhány gyerkőcöt tudtunk elvinni az Európa-liga döntőjére, ezzel is szép emlékeket okozva nekik, segítve gyógyulásukat.
A 2023-as év nagyon sok mindent tartogatott számunkra, bízunk benne, hogy az idei év is hasonlóan eseménydús lesz mindannyiunk számára.
Molnár Petra
2024.01.28.