Történetünk
2003
Amikor Sára kilenc évesen egy évre kórházba került, az élmény örökre megváltoztatta az életét. Nagyon szerencsésnek érezte magát, ugyanis szerettei mindvégig mellette álltak, és támogatták. Ez sajnos nem adatik meg minden gyereknek.
2014
Több mint tíz évvel később fogalmazódott meg benne az Amigos gondolata. Tudta, hogy szeretne segíteni a hozzá hasonló beteg gyerekek gyógyulásában. Összegyűjtötte 10 barátját és elkezdtek beszélgetni az Amigosról, tervezni ennek megalakulását.

2015
Hosszas tervezés és szervezés után 11-en kezdtünk el járni a Tűzoltó utcai II. Számú Gyermekklinikára. A terv egyszerű volt: tanulni, játszani, „haverkodni” – innen jött a név is: Amigos, vagyis barátok. Egy jó barát összekötő kapocs a kórházak sokszor idegen, szürke légköre és a külvilág között. Játékkal és nevetéssel könnyebb túljutni a nehézségeken. A rengeteg pozitív visszajelzés miatt egyre több megkeresést kaptunk, így 16 főre bővült a csapat.
2016
Hatalmas mérföldkő volt a 2016-os év az Amigos számára ugyanis alapítvánnyá váltunk és egyre többen és többen lettek Amigók. Év végére már a Szent László Kórház és az I. Számú Gyermekklinika gyerkőceinek a gyógyulásában is segíthettünk. Az önkéntesek fejlődése érdekében beindultak a csapatépítők, az Amigo-iskola, Amigo Avató és egyéb események.

2017
Célunk, hogy egy nap minden beteg gyerek mellett legyen egy Amigo. Ehhez a célhoz 2017-ben még közelebb kerülhettünk, ugyanis elkezdhettünk járni az Ilka utcai Bethesda Gyermekkórházba, hogy itt is jókedvvel és tanulással segíthessünk a gyerekeknek. A fejlődésünk érdekében két lelkes Amigo is hozzáfogott munkavállalóként dolgozni az Alapítványban.
2018
Több hónapos előkészület után létrejött az első vidéki csapat és végre Szegeden is elindultunk, így már 94 Amigo tett a gyerekmosolyokért. Ennek köszönhetően az év során több mint 1000 alkalommal jártunk kórházba.

2019
2019-ben tovább bővült a csapat és megalakult a debreceni és szombathelyi Amigos is. Az indulásakor 11 fős csapat 149 főre nőtte ki magát erre az évre, és már 4 különböző városban tevékenykedtek egyetemista önkéntesek. Debrecenben és Szombathelyen is megalakult az Amigos. 2019 tavaszán indult el továbbá a budapesti Amigos Ortopéd Klinikai csapata is.
2020
Az év váratlan helyzetére, a pandémiára senki sem volt felkészülve, azonban sikerült tovább növekednünk és fejlődnünk úgy, ahogy eddig is: együtt, egy csapatként. és már 170 önkéntessel kezdtük meg az évet személyesen a kórházakban, valamint később 4 online programban. Mentor Programunkban a TanulTabletben hátrányos helyzetű gyerekeknek segítettünk egy tablettel és személyre szabott mentorálással; Online Otthon programunkban egyénileg segítettük az otthon gyógyuló gyerekeket általuk választott tantárgyakból; az Amigos Miniben pedig kiscsoportos készségfejlesztő foglalkozásokat tartottunk minden hónapban változatós témában. A munkavállalói csapat is növekedett és már 6 Amigo Felelős munkálkodott a szervezetért. Első játék adományozási kampányunkban több, mint 4000 gyereket ajándékozhattunk meg.

2021
2021-ben folytattuk online tevékenységeinket, újra felvételit tartottunk, és amint lehetett a kórházi foglalkozásokba is visszakacsolódtunk. Megjelentek az első átfogó Amigos munkafüzetek, mint a Küldetésfüzet vagy éppen az Amigos Nyelvi Kavalkád. Hosszas előkészítés és várakozás után pedig a pécsi Amigos is elindulhatott a kórház onkológiai osztályán. Tovább folyt online tevékenységünk és létrehoztuk az Amigos Kalandort, melyben 5 ország kultúrjába, gasztornómiájába és nyelvébe kalandoztunk el a gyerekekkel. Budapesten becsatlakoztunk az oltási folyamatba is és még a nyár folyamán megkezdtük a foglalkozásokat az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet gyermekosztályán. Az Amigo Felelős csapat 8 főre bővült. Több, mint 12 000 gyereknek, több, mint 40 egészségügyi intézményben juttatunk el ajándékot karácsonykor és gyermeknapon.
2022
Ebben az évben egyre több helyen tudtuk látogatni személyesen a gyerekeket: Budapesten elindulhatott működésünk a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet gyermekosztályán, illetve a pécsi endokrinológián is. Megalkottuk a KALANDobOZZ-t is, mellyel olyan kórházakba jutatthattuk el a játékos nyelvtanulás és Amigos élményt, ahol személyesen még nem tudunk jelen lenni. 1000 varázsbőröndöt küldtünk el 9 kórháznak, teli nyelvtanulást és kikapcsolódást segítő eszközökkel. A LEGO Csoporttal közös együttműködésünket folytatva közel 9000 gyereket leptünk meg karácsonykor és gyereknapon LEGO szettekkel. Év elején az Ukrajnából érkezett családok gyermekeinek az appycentrum közösségével és a Hintalovon Alapítvány szervezésében több, mint 2000 játékkal, foglalkoztató füzettel teli hátizsákot osztottunk ki. Az év során már több, mint 190 egyetemista önkénteskedett nálunk összesen és 752 kórházi foglalkozást tartottunk.
2023
2023-ban hetente több, mint 40 alkalommal 16 kórházi egységben látogattuk a gyerekeket. A foglalkozások színesítésére a már megjelent kiadványaink mellett több saját fejlesztésű eszközt készítettünk: az óvodás állatos memóriakártyát, a PárParádé kártyajátékot, az Egy pályán a nagyokkal! focis munkafüzetet és az Olaszroszág megismerését célzó munkafüzetet is.
Az UEFA Foundation pályázatát elnyerve már gyógyult gyermekek voltak a 2023-as budapesti Európa-liga döntőjében a játékoskísérők, illetve további gyerekeket vihettünk el a lelátóra is.
Kétszer, gyermeknapon és karácsonykor ajándékot küldtünk az ország legkülönbözőbb pontjaira a kórházakba, 7542 LEGO szett, 1500 óvodás memóriakártya és 920 küldetésfüzet formájában. Újra alkottuk a KALANDobOZZt, és az ovis, illetve iskolás korosztály számára állatos, illetve világutazó témában, így 1500 varázsbőröndöt ajándékoztuk 18 kórházi egységnek és az ott fekvő gyermekeknek. Az évben aktív Amigo közösségünk több, mint 200 önkéntesre nőtt, összesen valaha pedig már több, mint 500 Amigo segítette a beteg gyermekeket.