Az Amigo-lét kezdete

♥ Eheti cikkünkben egy új Amigo beszámolóját olvashatjátok. Fogadjátok sok szeretettel! ♥

Amikor megkaptam az értesítést, hogy felvettek az Amigók közé, nagyon izgatott lettem. Tudtam, hogy innentől kezdve egy különleges közösség részese lehetek, akik azért dolgoznak, hogy mosolyt csaljanak a beteg gyerekek arcára. Azonban ahhoz, hogy igazi Amigo lehessek, még várt rám egy intenzív tanulási folyamat, amely biztosította, hogy a lehető legfelkészültebben indulhassak el ezen az úton.

Az Amigo-Iskola: Felkészülés a bevetésekre

 

 

Az Amigo-Iskola egy egész napos felkészítő program volt, tele érdekes és hasznos információkkal. Megismerkedtünk a szervezet működésével, a bevetések menetrendjével, valamint a gyermekvédelem alapelveivel is. A nap során rengeteget tanultunk arról, hogyan kezeljük a különböző helyzeteket, amelyekkel a kórházi látogatások során találkozhatunk.

 

 

 

A komolyabb témák mellett persze játékra is jutott idő, melyek segítségével jobban megismerhettük egymást, illetve így könnyebben ki tudott alakulni az Amigókra jellemző vidám közvetlen hangulat.

Ebédidőben egy fergeteges pizzaparti segített felfrissülni, miközben tovább erősítettük az újonnan kialakult közösséget. Természetesen az elmaradhatatlan csoportképek sem hiányozhattak, hiszen mind meg szerettük volna örökíteni ezt a különleges napot.

A nap végén még pár szituációs játék átbeszélésére is maradt idő, ahol kipróbálhattuk, hogyan reagáljunk különböző valósághű helyzetekben, hogy teremtsünk kapcsolatot a gyerekekkel és hogyan tudunk a legjobban alkalmazkodni a különböző igényeikhez.

Az utolsó és egyben legizgalmasabb pont természetesen az volt, mikor kiderült kit melyik kórházba osztottak be és hol kezdhetjük meg a gyerkőcökkel közös játékot és tanulást.

Amigo-Avató

Az iskola után a következő fontos esemény egy új Amigo életében az Amigo-avató, ahol a már rutinos Amigókkal is megismerkedhettünk.

Az este tele volt kreatív ismerkedős játékokkal, finom sütikkel és rengeteg nevetéssel, és megtudtunk pár infót a félévben várható különleges és izgi programokról is. Továbbá, még egy fontos állomással egészült ki az este: a félév első „kórháztalijával”, ahol a betanulással és a bevetésekkel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat osztották meg velünk a tapasztaltabb Amigók.

Első lépéseim Amigóként

Bár az első bevetésem sajnos még várat magára, már alig várom, hogy részt vehessek rajta, és én is mosolyt csalhassak a gyerekek arcára. Az eddigi élmények alapján biztos vagyok benne, hogy egy fantasztikus közösség tagja lettem, ahol mindenki egy közös célért dolgozik: hogy örömet szerezzen azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van rá.

Írta:

Határ Viktória

2025. 04. 06.

Tarts velünk jövő héten is! Addig is szeretettel ajánljuk korábbi cikkeinket:

Vivicittá – 455 km a gyerekekért!

Idén tavasszal újra megmozdult a város, és mi is vele együtt – méghozzá nem is akárhogyan! Amigo társaink, akik év közben a kórházakban látogatják a gyerekeket, most a Margitszigettől a rakparton át vitték tovább a reményt – ezúttal futva. A Vivicittá Félmaratonon 31...

Egy Amigo számára nem létezik semmiféle akadály!

Bár nem mindenhol vehetnek részt bevetéseken az Amigók – például Szegeden, ahol a belgyógyászati osztályon jelenleg látogatási tilalom van érvényben –, a csapat szíve és lelkesedése azonban nem csökkent. Az Amigók továbbra is minden erejükkel a gyerekek boldogságáért...

Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része

-Melyik az a rész?-Az, amikor te meg én mi leszünk.Kedves Olvasó! Ez alkalommal, így a felvételihez közeledve, egy kicsit rendhagyó, személyesebb hangvételű bejegyzéssel érkeztemHa Amigóként olvasod, lehet sok újat nem tudok mondani számodra, viszont, ha gondolkozol a...

HO-HO-HO! A Mikulás megérkezett a kórházakba!

Végre elérkezett az év egyik legszebb napja, a várva várt Mikulás-ünnepség! A kórházak falait mosolyok, nevetések és csillogó gyermekszemek töltötték meg.A kórház csapata idén is különleges műsorral készült, hogy mosolyt csaljon a gyermekek arcára. A kisebbeknek szóló...

A zöld pulcsin túl – büszkén viselt törődés

A karácsony a szeretet és az adakozás ünnepe. Ebben az időszakban kiemelt szerepet kap életünkbenaz elcsendesülés, a gyökerekhez való visszatérés. Ez a meghitt környezet azonban nehezebbenteremthető meg azoknak a gyermekeknek, akik az ünnepeket a kórházakban töltik,...

Amigos a Gyerekekért – Egy különleges közösség tagja lettem

Szeptemberben egy igazán különleges élményben volt részem: csatlakoztam az Amigos a Gyerekekért Alapítvány önkénteseihez. Ebben a bejegyzésben szeretném megosztani az élményeimet, hogy mitől is olyan különleges ez a közösség, hogy milyen volt az első találkozásunk,...

10. Amigos szülinap – Mert minden Amigónak 2 születésnapja van!

10 év telt el azóta, hogy Forgács-Fábián Sára megálmodta az Amigost, amely lehetővé teszi számunkra, hogy Amigóként hétről hétre mosolyt csaljunk a gyerekek arcára. Idén azonban, október 19-én, szombaton, kivételesen nem a gyerekeké volt a főszerep, hanem az Amigóké,...

10+1 érv, hogy miért érdemes Amigónak lenni

Talán már Te is eltűnődtél azon, milyen is lehet az élet önkéntesként, pontosabban akár, hogy milyen lenne a Te életed, mint Amigo. Ha már közeleg a felvételi, illetve az Amigos 10. születésnapja, szeretnénk megragadni az alkalmat, hogy 10 + 1 érvvel meggyőzzünk,...

Amigo-nyár, avagy hova kerül a zöld pulcsi a nagy melegben

A nyár talán az egyik leginkább várt időszaka az évnek minden gyerkőc számára, hiszen sokkal több időt tölthetnek családjuk körében, a nyári kalandok lehetősége pedig határtalan. Ott vannak például az utazások vagy táborozások, ahol a gyerekek kortársaik körében...

Amigók a fesztiválokon

Ahogyan azt már az egyik korábbi cikkünkben is említettük, Amigóként rengeteg lehetőség tárul elénk az önkéntesség mindenféle területén. Éppen ennek köszönhetően juthatott el csapatunk egy része a Kolorádó fesztiválra, valamint az EFOTT-ra is, ahol néhány fős...