Mosolyt adni és kapni-Fogorvosként az Amigosban
Kedves Olvasó!
Ebben a blogbejegyzésben egy fogorvos személyes élménybeszámolóját olvashatod arról, hogyan kapcsolódott az Amigos a gyerekekért Alapítványhoz, mit jelent számára ez az együttműködés, és milyen érzések, tapasztalatok kísérik a közös munkát. Egy történeten keresztül mutatjuk meg, hogyan találkozik a hivatás, az önkéntesség és az emberség a mindennapokban.
Egy fogorvos története az Amigosról
„Kisebb korom óta tudtam, hogy orvos szeretnék lenni. Sokáig az általános orvoslás, azon belül is a gyermekgyógyászat vonzott, végül azonban az egyetemi jelentkezés utolsó pillanatában a fogorvosi kar mellett döntöttem. Megfogott az a sokszínűség, amit ez a hivatás ad: több területen is kipróbálhatom magam, dolgozhatok gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt, és ami különösen fontos számomra, hogy a munkám eredménye hamar látható.
Az egyetemi éveim alatt egyre fontosabb lett számomra, hogy a tudásom ne csak szakmai fejlődést jelentsen, hanem valódi támogatást is mások számára. Egy idegen városban egyetemistaként segítséget kérni nem mindig könnyű: orvost találni, eligazodni, bátorságot gyűjteni. Ez az élmény különösen közel hozta hozzám az Amigos szemléletét.
Amikor lehetőségem nyílt arra, hogy az Amigos önkénteseit fogászati ellátással támogassam, egyértelmű volt a döntés, mert úgy éreztem, így nemcsak a munkámat adom, hanem a jelenlétemet is. Számomra ez valódi és hasznos segítség.
Az egyetem alatt alkalmanként már önkénteskedtem, így volt összehasonlítási alapom más együttműködésekkel kapcsolatban is. Az Amigos azonban különösen szervezett közeg: mindenki kedves, pontos, és valóban jól tudunk együtt dolgozni. Ez az, ami számomra kiemeli más együttműködések közül.
A rendelőben az Amigos önkéntesek gyorsan a kedvenceimmé váltak, mivel egy Amigo érkezése mindig feldobja a munkanapomat. Mindig olyan derűsen, mosolyogva érkeznek, és még ha valaki eleinte kicsit fél is, általában hamar megtaláljuk a közös hangot. Sokszor van közös témánk, az egyetemi élményeik számomra is frissek.
Rengeteget tanulok tőlük. Kitartásban és energiában példamutatók, ezt őszintén csodálom bennük. Ez az a fajta tudás és hozzáállás, amit sem az egyetemen, sem szakmai továbbképzéseken nem lehet elsajátítani.
Vannak pillanatok, amelyek különösen mélyen megmaradnak bennem: amikor egy kezdetben nagyon félős Amigo egy idő után már örömmel jön vissza vagy amikor valaki a családtagjainak is ajánl engem, mondván, hogy bízik bennem. Ezek a visszajelzések mindig óriási löketet adnak.” – Dr. Balajti Zsófia fogorvos
Miért jó Amigónak lenni?
Gondoltad volna, hogy az Amigos a gyerekekért Alapítvány munkáját nemcsak anyagi támogatással lehet segíteni? A pénzbeli hozzájárulás mellett hatalmas örömmel fogadjuk a szakmai segítséget is. Ha úgy érzed, hogy a saját szakterületed tudását és tapasztalatát az Amigos közösségén keresztül a gyermekek gyógyulásának szolgálatába tudnád állítani, kérünk, keress minket bizalommal!
Talán éppen ezért jó Amigónak lenni: mert itt a segítségnyújtás nem teher, hanem közös élmény, amely mindannyiunkból a legjobbat hozza ki.
Ha pedig egyetemista vagy, nagy szeretettel várunk önkénteseink közé az őszi felvételi időszakban.
Mert az Amigos egy olyan közeg, ahol a tudás valódi értelmet nyer. Ahol a tanulás nem csupán vizsgákra készít fel, hanem életeket érint meg. Ahol a nevetés egy kórházi szobában is fel tudja oldani a félelmet, és ahol egy idegen nyelven kimondott első szó nemcsak nyelvi siker, hanem apró győzelem a betegség felett is.
Az Amigos közösségében felelősséget vállalunk egymásért és azokért a gyerekekért, akiknek a mindennapjai több kihívást tartogatnak, mint kortársaik számára. Itt megtapasztalhatod, milyen az, amikor az önkéntesség valódi kapcsolódássá válik: amikor nemcsak adsz, hanem te magad is gazdagodsz — empátiában, tapasztalatban, emberi történetekben.
Ez egy olyan közösség, ahol számít a jelenléted, ahol fejlődhetsz szakmailag és emberileg, és ahol minden apró hozzájárulás egy nagyobb, közös cél része.
Ezért jó Amigonak lenni!
Írta:
Dobozy Anna
2025.03.08
