A kórházi magány majdnem annyira fáj, mint a betegség maga

A barátok nélkül nehezebb a gyógyulás

A kórházban fekvő gyerekek esetében a gyógyulás nemcsak a kezelésekről és a fizikai fájdalomról szól. A szülők szerint a lelki teher – különösen a magány és a barátoktól való elszakadás – közel ugyanakkora megterhelést jelent, mint maga a betegség.

Az Europion az Amigos a gyerekekért Alapítvány megbízásából készült friss kutatása alapján a magyar szülők 46%-a úgy gondolja, hogy a gyerekek leginkább a fájdalomtól és a kezelésektől tartanak egy hosszabb kórházi tartózkodás során. Ezzel szinte megegyező arányban (41%) jelenik meg az a félelem is, hogy a gyerekek kiszakadnak a megszokott életükből: elszigetelődnek, egyedül érzik magukat, és nem találkoznak a barátaikkal. A kutatás eredményei arra mutatnak rá, hogy a kapcsolatok hiánya közel akkora lelki terhet jelenthet, mint a fizikai fájdalom elviselése.

Ahogy nőnek a gyerekek, egyre fontosabbá válnak a barátságok

Az adatokból az is látszik, hogy az életkor előrehaladtával a kortárs kapcsolatok szerepe fokozatosan erősödik. Míg a kisebb gyerekek számára a család közelsége adja a legnagyobb biztonságot, addig a nagyobbaknál már a barátok jelenléte válik az egyik legfontosabb kapaszkodóvá – amely a kórházi időszak alatt különösen hiányzik.

Ez a hiány sokszor láthatatlan, mégis meghatározó része a gyógyulási folyamatnak.

A lelki teher súlya közel azonos a fizikaival

A számok összességében egyértelmű képet adnak: a kórházi lét nemcsak fizikailag megterhelő, hanem komoly érzelmi kihívást is jelent a gyerekek számára. A magány, a bezártság és a kortárs kapcsolatok hiánya olyan tényezők, amelyek jelentősen befolyásolják a közérzetet és a mindennapokat a kezelés ideje alatt.

A kutatásról

A felmérés az Europion mobil- és webapplikációs adatfelvételével készült, 1647 fő megkérdezésével 2026 áprilisában. A kutatás a magyarországi 16 év feletti lakosságra nézve reprezentatív kor, nem, iskolai végzettség, lakóhely típusa és földrajzi elhelyezkedés szerint.

A kutatást az Opinio Institute Kft. készítette az Amigos a gyerekekért Alapítvány megbízásából.