Az adó 1% útja az Amigosnál

Az Amigos a gyerekekért Alapítvány immáron 10 éve működik. Évről évre egyre többen döntöttek úgy, hogy szeretnének kiállni egy jó ügyért önkéntesként vagy támogatóként, hogy mosolyt tudjanak csalni a kórházban gyógyuló gyerekek arcára. Ennek minden évben az egyik legfontossabb formája az adó 1% felajánlás, ezért most szeretnénk megmutatni, hogy 2023-ban mi mindent tudtunk megvalósítani, nagyrészt a nekünk ajánlott 1%-okból.

Már évek óta jelen vagyunk Budapesten, Szegeden, Szombathelyen, Pécsen és Debrecenben, ettől az évtől kezdve pedig Miskolcon is. Nagy örömmel tölt el minket, hogy az Amigók újabb városban járhatják a kórházakat csillogó, mosolygó szempárokat keresve. Nagyon fontos számunkra, hogy a kórházban eltöltött napokat tudjuk színesíteni egy kis játékkal, illetve nyelvtanulással. Alapelveink, hogy játszva tanulunk, példát mutatunk és motiválunk, közben pedig mi magunk is fejlődünk egyénenként és közösségként egyaránt.

1. PárParádé kártyajáték

A kórházi napok derűsebbé tétele miatt fejlesztettük ki a Párparádét, ugyanis a világutazó munkafüzeteinkhez hasonlóan ennek a játéknak is az a célja, hogy egy kis időre kiszakítsuk a gyerekeket a kórházi közegből, és gondolatban elrepíthessük őket a világ különböző pontjaira. Ezidő alatt rengeteg nevezetességgel, híres szimbólumokkal, ételekkel és állatokkal is megismerkedhetnek a gyerekek, megfűszerezve mindezt egy kis nyelvtanulással.

A PárParádéhoz készült játékszabály egyben egy szótár is a kártyákon található szimbólumokhoz, aminek segítségével angolul és németül is megtanulhatják, illetve gyakorolhatják a játékosok a számukra leginkább érdekes figurák neveit.

2. Világutazó kártyajáték

Világutazó kártyajátékból külön paklival készülünk az óvodásoknak és az iskolásoknak. Amigók kreatív csapata készítette a Fekete Péterként és a memória játékként is játszható kártyapakkokat. Az informatív kártyák segítségével az iskolások 16 ország jellemző szimbólumait és köszönéseit ismerhetik meg és gyakorolhatják, míg az óvodások 16 országra jellemző állatokat találnak a lapokon. Nem elég azonban csak megtervezni ezeket a játékokat, ki is kell nyomtatni őket, hogy eljuttathassuk őket a kórházakba, és ennek a nyomdaköltségnek nagy részét is a nekünk ajánlott adó 1%-okból tudtuk finanszírozni 2023-ban.

3. Nyolc ország munkafüzetek (Olaszország)

2023-ban adtuk ki az Egy világraszóló felfedezés 1 – Nyelvi kalauz kalandoroknak című első könyvünket, amely 8 országot mutat be. A könyv fejezeteiből összeállítottunk különálló, egy-egy ország nyelvét, kultúráját, nevezetességeit, művészetét és gasztronómiáját bemutató munkafüzeteket is, hogy a könyvben összegyűjtött játékok és feladatok a kórházban lévő gyerekekhez is eljuthassanak. Ennek a közös világkörüli kalandnak az első állomása a mesés Itália volt. Az Olaszország munkafüzetek nyomdaköltségeit szintén az adó 1% felajánlások fedezték nagy részben, ezzel sok-sok izgalmas órát szerezve a gyerekeknek.

4. Kincsestérkép a KALANDobOZZ-okba

Egy dobozba csomagoltunk készségfejlesztő füzetet, saját fejlesztésű társasjátékot és kreatív eszközöket is annak érdekében, hogy színesebbnél színesebb kalandra kísérhessük el azokat a kórházban lévő gyerekeket is, akiket még nem tudnak személyesen látogatni az Amigók. A varázsbőröndbe rejtett izgalmas játékok egyike egy kincsestérkép, aminek az egyik oldalán különböző feladatokat oldhatnak meg a gyerekek, például országok zászlóinak színezését, sudokut, vagy éppen nemzetközi ételeket tartalmazó szókeresőt, míg a másik oldalon a világ különleges nevezetességeit találják. A térképek nagy részét szintén az adó 1% felajánlásokból befolyt összegből tudtuk kinyomtattatni, és behelyezni abba az 1800 db KALANDobOZZ-ba, amit 2023-ban összesen 18 kórházi egységbe tudtunk eljuttatni, szerte az országban.

A saját készítésű kártyajátékok, térképek és munkafüzetek mellett, a kórházban használt társasok egy részén, ceruzakészleteken, gyurmakészleteken és az Amigos könyv néhány példányán keresztül is eljutottak a nekünk ajánlott adó 1%-ok, úgyhogy szeretnénk megköszönni a segítségeteket, és egyúttal kérünk Titeket, hogy idén is minket válasszatok, amikor döntötök az adótok 1%-ának sorsáról, hiszen együtt tehetünk azért, hogy egy kórházban lévő gyerek se legyen magányos.

Adószámunk: 18758227-1-19

Hasznos Petra

2024. 04. 18.