Egy Amigo számára nem létezik semmiféle akadály!

Szegedi belgyógyászati klinika
Bár nem mindenhol vehetnek részt bevetéseken az Amigók – például Szegeden, ahol a belgyógyászati osztályon jelenleg látogatási tilalom van érvényben –, a csapat szíve és lelkesedése azonban nem csökkent. Az Amigók továbbra is minden erejükkel a gyerekek boldogságáért dolgoznak, és alig várják, hogy újra személyesen vihessenek mosolyt és vidámságot a kórtermekbe. Addig sem tétlenkednek: a szegedi onkológiai csapat például varázslatos csomagokkal lepte meg a gyerekeket, hogy akkor is örömet szerezzenek, amikor nem tudnak személyesen meglátogatni senkit.
Bókay utcai klinika
A Bókay utcai klinikán például az Amigók egy hatalmas UNO-csatával indították a napot. Egy kisfiú lelkesen fogadta őket, és gyorsan bebizonyította, hogy igazi kártyamester. Miközben játszottak, mesélt a zöld szín iránti szeretetéről – ami történetesen az Amigos tagjainak is a kedvenc színe. A Minionos Dobble sem hozott több szerencsét az Amigóknak: a kisfiú könnyedén legyőzte őket, de a közös nevetések és a jókedv miatt mindkét felet egyaránt nyertesnek nevezhetjük.


Egy másik alkalommal az Amigók ismét a Bókay utcai klinikán jártak, ahol összesen hét gyerkőccel töltöttek el egy délutánt. Miközben a fiúk egy új társasjáték szabályait sajátították el, a lányok kézműveskedtek. Félidőben az Amigók cseréltek egymással, hogy mindenki más-más gyerekkel játszhasson. A gyerekek minden játékban kitűntek, és végül a győztesek választhatták ki az utolsó játékot. A választásuk a Fedőnevek társasjátékra esett, ahol a nyomozók diadalmaskodtak. Az egyik kislány ajándékként egy frissen készített rajzot adott az Amigóknak. A bevetés után mindenki boldogan indult haza, különösen az egyik új generációs Amigó, akinek ez a nap hatalmas örömöt okozott.
Tűzoltó utcai klinika
Az Amigók egy igazán szép délutánt töltöttek el a gyerekekkel a Tűzoltó utcai klinikán. Két kedves kislány már izgatottan várta az Amigók megérkezését. Először a Cica-Pizza-Taco játék került elő, majd ezt követte a Robbanó Cicák, a Dobble, a Solo és végül az UNO No Mercy. A játék közben sokat beszélgettek; a lányok meséltek a nyelvtanulásukról és kedvenc sorozataikról, miközben filmajánlatokat is adtak az Amigóknak. A nap végén egy apuka megköszönte a játékot, és csodálatos dolognak nevezte azt, amit az Amigók csinálnak, ami igazán megmelengette a szívüket.


Pécsi endokrinológiai osztály
Egy délután ismét sor került egy új Amigo első bevetésére a pécsi endokrinológiai osztályon. Egy kisfiúval találkoztak, aki úgy belemerült a játékokba, mintha soha nem akarta volna abbahagyni, valamint még három csodálatos kisgyerekkel is megismerkedtek. Sorra kerültek elő az újabb és újabb játékok, mint például az UNO, a Dobble és a Halli Galli, majd végezetül egy zseniális, saját készítésű játék, a Farkasok és Bárányok. Levezetésképpen következett egy kis LEGO, majd egy hatalmas UNO-csata alakult ki. A gyerekek nagyon örültek az Amigóknak, és alig várják, hogy ismét találkozhassanak velük. Igazán vidám, kreatív délután volt, amit mindenki biztosan hosszú ideig emlegetni fog.
Szombathelyi Markusovszky Kórház
Egy délután az Amigók két kislányt látogattak meg a szombathelyi Markusovszky Kórházban. A lányok teljes ellentétei voltak egymásnak: az egyik igazi örökmozgó, míg a másik kicsit csendesebb volt. Ami azonban közös volt bennük, az az alkotás iránti szeretetük. Az egyik kislánnyal festegettek, a másikkal pedig gyurmáztak az Amigók. A gyurmából sokféle aranyos dolog készült: mosolygó eper, csigacsalád, szőlő, sőt még műkörmöket is alkottak! Az egyik kislány annyira lelkes volt, hogy végül egy hatalmas, 30 centis körmöt formázott, amelynek már súlya is volt. Ez a bevetés is tele volt boldogsággal és még annál is több kreativitással.
Írta:
Dongó Kristóf
2025. 03. 23.
