10. Amigos Szülinap - Mert minden Amigónak 2 születésnapja van!
10 év telt el azóta, hogy Forgács-Fábián Sára megálmodta az Amigost, amely lehetővé teszi számunkra, hogy Amigóként hétről hétre mosolyt csaljunk a gyerekek arcára. Idén azonban, október 19-én, szombaton, kivételesen nem a gyerekeké volt a főszerep, hanem az Amigóké, Alumni Amigóké, és természetesen a támogatóké, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg.

Mitől is volt olyan különleges ez a nap...
Ezen a szombaton közösen ünnepeltük az Amigos a gyerekekért Alapítvány 10. születésnapját. Az eseményen a 300 Amigo és Alumni Amigo köszöntötte vendégeit, akik közül több, mint 270-en vettek részt az ünneplésben.

Hogyan zajlott az ünneplés...
Elsőként az Amigók és Alumni Amigók érkeztek meg, akiket a szervezők egy különleges ajándékcsomaggal fogadtak.

A csomag tartalmát gondosan válogatták össze: a Hester’s Life támogatásával egy vászontáskát kaptunk, amelyben az új és különleges granolájuk és zabkásájuk is helyet kapott. Természetesen, az Amigos 10. születésnapjára az új, limitált kiadású zokni sem maradhatott el. Számomra mégis a legkedvesebb ajándék a személyre szóló, kis üzenet volt, amelyben névre szólóan összefoglalták, miért vagyunk értékes tagjai az Amigos közösségének.

Ezután Sára és Dorka köszöntötte az Amigókat, miközben együtt élvezhettük a Corn&Joy, a Hester’s Life és a Mogyi finom snackjeit. A szívmelengető köszöntő során Sára és Dorka személyes élményeiket is megosztották velünk, ami különleges pillanattá tette az eseményt. A beszédek átvezetéséért és felkonferálásokért pedig meglepetés vendégünk volt felelős, nem más, mint Gundel Takács Gábor. Ezt követően az újonnan alakult Amigo-zenekar, hivatalos nevén a Vekni zenekar, egy igazán egyedi koncerttel lepett meg bennünket. A koncert közben vendégeink is lassan elkezdtek megérkezni, így ők is részesei lehettek annak, hogyan ünneplünk együtt, mint egy nagy család.

Az este során az általunk szervezett standoknál személyesen is megismerkedhettek az érdeklődők azzal, hogy mivel foglalkozunk a kórházakban, és mit jelent az „Amigóság”.

Az első standnál Somogyi Bridzs vezetésével betekintést nyerhettek az Amigos könyvek világába. Szegeden Lego-kockákkal vártuk a látogatókat, és a gyermekkel érkező családok számára lehetőséget biztosítottunk, hogy ránk bízzák csemetéiket, amíg ők más programokon vettek részt. A debreceni standnál különféle Amigos társasjátékok kipróbálására volt lehetőség, míg a szombathelyi standnál fotófalat állítottunk fel, ahol közös képek készülhettek. A pécsi standnál „interaktív könyvtárunkkal” vártuk a vendégeket: beszélgetés közben bepillantást nyerhettek az Amigos világába. A kreatív programokra vágyókat a miskolci standon fogadtuk, ahol barátságkarkötőket készíthettek a vendégek egymásnak.

Este 7 órakor újra a színpad köré gyűltünk, ahol Sára köszöntötte vendégeinket. Ezt követően Ignácz Máté, immár Alumni Amigóként, személyesen mesélt arról, milyen érzés és élmény Amigónak lenni. Majd egy videóösszeállítást nézhettünk meg, amelyben Mátéhoz hasonlóan számos Amigo, támogató és kórházi dolgozó osztotta meg gondolatait arról az értékről, amelyet az Amigos képvisel.

Az est fénypontja – amely nálam szinte vetekedett a Vekni zenekar koncertjével – talán a Human Bingo volt. Ebben a játékban az Amigók, Alumni Amigók és támogatók lehetőséget kaptak arra, hogy jobban megismerjék egymást. Mindenki egy névtáblát kapott, amelyhez előre megírt kérdéseket csatoltak; ezeket egymásnak kellett feltennünk.

Így mi Amigók jobban megismerhettük támogatóinkat: megtudhattuk, mivel foglalkoznak, honnan hallottak rólunk, és miért döntöttek úgy, hogy segítenek nekünk. Az Alumni Amigók tapasztalataiból szintén sokat tanulhattunk, míg mi betekintést adhattunk abba, milyen érzés a gyerekekkel találkozni és az Amigos közösség tagjának lenni.
Egy születésnap sem lehet teljes torta nélkül!
Természetesen idén sem maradhatott el a közös tortázás, amit az Egy csipet torta és a Hearty Vegan Cakes készített számunkra – még mentes változatban is. Ezt követően ismét egy kis szabad programra nyílt lehetőség, ahol mindenki feloldódva élvezhette a különleges programokat és a baráti beszélgetéseket.

A zárógondolatok után azonban az ünneplés még nem ért véget. Idén az Ötkert adott otthont a teljes 10. születésnapi ünneplésnek, így a folytatásának is, ahol együtt ünnepelhettünk tovább az Amigókkal.

