Elkezdődött a tavasz, folytatódnak a bevetések!

Egy újabb hét teli kalandokkal. Az Amigók ezen a héten is sok gyermek arcára csaltak mosolyt. Ebben a posztban a Pécsi Gyermekgyógyászati Klinikán az endokrinológiai osztályon, a Szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, valamint Budapesti Tűzoltó utcai II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán a Hematológia osztályon zajló bevetésekről olvashattok.

Csenge Amigo és Berni Amigo egy kislányt látogattak meg a héten. Nagyon sokat társasoztak, volt itt Story Cubes, Nem én voltam és Dobble is. Emellett a rajzolás sem maradhatott el, pár rajzolt figura idegennyelvű megfelelőjét is megtanulták. Nagyon élvezték az együtt töltött időt, a napot barátságkarkötő készítésével koronázták meg.

Petra Amigo, Luca Amigo és Mira Amigo két kisfiút látogatott meg. Játszottak Dobble-vel, itt is előkerült a Nem én voltam nevű játék is a délután alatt.  Az építőkockák sem maradhattak el, miközben megtanultak pár állatot és színt angolul.

Alíz és Bogi Amigo is találkozott a két említett kisfiúval, egy másik napon, amikor szintén lelkesen vetették bele magukat a játékba. Ezen a napon játszottak a Dixittel, Panic Lab-bel, illetve előkerült a jól ismert Nem én voltam nevű játék is. A napot színezéssel koronázták meg a lányok, mely során mindenki nagyon jól szórakozott.

Enci Amigo és Tina Amigo két kisfiút ismert meg a héten, akikkel egy nagyon jót unóztak, valamint még a Dobble és a Halli Galli is terítékre került.

Réka, Fruzsi és Vera Amigo két 17 éves lánnyal ismerkedett meg, akikkel unóztak és megismerték a Dixitet is.

Sári és Lili Amigo egy igazi nyelvtanulós napot tartottak! Előkerült a német, az angol és az olasz is. A játék sem maradhatott el, az Uno Flip-et és az Amigos memóriakártyát választották aznapra.

Emma és Bence Amigo egy kisfiúval töltötte a délutánját. Játszottak LEGO kockákkal, kipróbálták a Dobble-t, előkerült az Uno és a Fekete Péter is.

Ha szeretnél további bevetéseinkről hallani, ne felejtsd el jövő héten is olvasni a blogot! Következő héten új élményekkel jelentkezünk!

Hasznos Petra

2024.03.17.