Élményeink újgenerációsként
Már javában zajlik az őszi félév az Amigos a gyerekekért Alapítvány háza táján is. Nálunk az új félév azt is jelenti, hogy bővülnek csapataink, és minden városban felvételit tartunk. Ezek gyümölcse pedig most is sok-sok lelkes, új önkéntes, ahogyan mi nevezzük őket, újgenerációs Amigo. A blog csapattal ki is faggattuk őket, hogy érzik magukat, milyen élményeket szereztek eddig Amigóként.
Az Amigos jelenleg 5 városban van jelen; a pécsi élményeikről Bogi, Hanna, Gréta illetve Katus Amigók mesélnek, a szombathelyi eseményekről Letti Amigo, a szegediekről pedig Anna Amigo gondolataival lettünk gazdagabbak. A debreceni történéseken Rita Amigo vezet végig, míg a budapestieket Flóra Amigo szemén keresztül követhetjük.
Miért döntöttél úgy, hogy Amigo leszel? Mi vonzott benne?
Anna Amigo: “Negyedéves orvosisként már egy ideje kristályozódott bennem, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. A saját gyermekorvosom miatt tetszett meg ez a pálya. (…) Mindig nagyon megnyugtatott, ahogy nagyként kezelt, szeretettel és odafigyeléssel. Én is szeretnék egyszer valakinek ugyanilyen lenni, amilyen ő nekem volt. Azóta próbálok minél több alkalmat megragadni, hogy gyermekek társaságában lehessek.”
Gréta Amigo: “Szeretném, ha segíthetnék abban, hogy picit kevésbé nehéznek éljék meg a gyerekek a kórházi létet. (…)”
Bogi Amigo: “Szerettem volna részese lenni a gyógyítás folyamatának, és örömet szerezni a gyerekeknek.”

Rita Amigo: “Mindig is szerettem a gyerekeket, jó velük időt tölteni, és ők is jól érzik magukat velem. Vonzott maga az önkéntes tevékenység is, és persze az is, hogy átadhatom a nyelvtudásom másoknak.”
Milyen élmény volt a felvételi?

Letti Amigo: “Az igazat megvallva nem kevés izgalommal járt.[…] Nem egy szokványos felvételi volt, kreatívnak kellett lenni. Olyan kérdésekre kellett választ adnunk, amiken alapvetően nem igazán elmélkedik az ember a mindennapokban. […] Jó érzés volt azt tapasztalni, hogy kitüntetett szerepet kap a belsőnk, az értékrendünk, az hogy milyenek is vagyunk valójában, nem pedig rutin kérdésekre várták a betanult választ.”
Flóra Amigo: “Imádtam! Egyszerre éreztem, hogy egy biztonságos közegben vagyok, ugyanakkor komolyan vettek és egy nagyon összetett folyamaton kellett “megfeleljek” úgymond.”
Hanna Amigo: “Nagyon pozitív volt az egész, mindenki nagyon kedves és közvetlen volt.”
Anna Amigo: “Maga az írásbeli feladatsor okozott némi fejtörést, de a változatos feladatok és rajzok mellett eltöltött percek és órák alatt kicsit én is visszaröppentem az időben. Nem nagyon emlékszem általános iskola óta mikor ültem le magamtól verset írni vagy éppen rajzolgatni, de nagyon jó érzés volt.[…] A szóbeli felvételire érkezve eléggé izgultam, nem tudtam milyen típusú kérdésekre számítsak, de sok ismerős arccal találkoztam a Nyugis nyílt napról [szerk.: szegedi kézműveskedős délután az Amigókkal], így hamar elmúlt az félelem, amikor mosolyogva fogadtak.”
Hogyan zajlott nálatok az Amigos Iskola?
Rita Amigo: Nagyon felkészült volt minden Amigo, aki előadást tartott. Összeszedettek és segítőkészek voltak. Minden hasznos témáról szó volt, gyakorlati dolgokról is. Egyébként nagyon játékos és kötetlen hangulata volt az egész napnak. Irtó jól éreztem magam.
Katus Amigo: Több részből állt, a részek logikusan épültek egymásra. Nagyon tetszett, hogy sokat meséltek az Amigók valós esetekről és sok tippet adtak a nehéz helyzetek megoldására.
Flóra Amigo: […] Nálunk Budapesten egy teljes szombati és vasárnap délelőtti elfoglaltságot jelentett. De csodás hangulatban telt, igazán jól megismertük az Amigos felépítését – és szerintem ha egy szervezetben dolgozol, akkor igenis mindennel tisztában kell lenned vele kapcsolatban. Emellett kaptunk sok szeretetet, meglepetést és megismerhettük a többi újgenerációst is […].



Hogyan érezted magad az Avatón? Milyen volt az első találkozás a többi Amigóval?
Rita Amigo: “Szuper kis csapat jött össze itt Debrecenben, mindenkivel lehet közös témát találni. Az Avató is közelebb hozott minket egymáshoz. Jó, hogy egy csapatot alkotunk az újgenerációsokkal, ugyanakkor a régigenerációs [szerk.: a már több mint fél éve önkéntes Amigókat nevezzük így] Amigók is ugyanúgy kezelnek minket, mintha már évek óta a csapat tagjai lennénk.”
Flóra Amigo: “[…] Itt történt meg az első igazi csapatépítés, sok mindent megtudtunk egymásról és sokat nevettünk. Majd jött egy nagyon izgalmas kórházak közötti teszt mindenről is ami/aki az Amigókhoz kapcsolódik, ahol mi az előkelő harmadik helyet értük el! Majd csapatonként “Beugróval” szórakoztattuk a többieket és végül berobbantottuk a táncparkettet is!”

Letti Amigo: “Sokkal-sokkal családiasabb volt, mint azt eredetileg elképzeltem. Talán ez okozta számomra a legnagyobb meglepetést az egész alapítvánnyal kapcsolatban, hogy bár sokan vagyunk, több helyről, mégis nagyon nagy az összetartás, mindenki igyekszik kapcsolatba lépni illetve ápolni is azt a többiekkel. Összességében jól éreztem magam, mindenki nagyon nyitott és segítőkész volt, úgy gondolom befogadtak a többiek :).“
A pécsieknek hamarosan lesz az Avató, így arról még nem tudtak beszámolni a lányok, de abban egyetértettek, hogy igazán várják csakúgy, mint az első bevetéseket!
Hogyan élted meg a betanulást, az első bevetést?

Anna Amigo: “Sikerült jókat Unozni és Dobble-zni, jó alkalom volt kicsit a kikapcsolódásra és csak remélni tudom, hogy a gyerekek is így éreztek. Mi nagyon élveztük.”
Letti Amigo: “(…) a betanuláson résztvettem már, nagyon pozitív élmény volt számomra. Sokkal nagyobb a gyermekosztály mint képzeltem, egytől egyig minden ápoló és doktornő nagyon kedves volt, örömmel fogadott minket. Fantasztikus, hogy elismerik, támogatják a küldetésünket.”
Rita Amigo: “A betanulás alkalmával sikerült feltérképeznem a helyet és egy első benyomást szereznem a kórházakról. Az első bevetésem nagyon maradandó élmény volt. Óriási öröm látni, ahogy a gyerekek életre kelnek játék közben, jó volt hallgatni a történeteiket, gondolataikat és főleg a kacagásukat. Attól függetlenül, hogy kellően elfáradtam a végére, többel mentem haza, mint ahogy megérkeztem.”
Nagyon örülünk, hogy itt vagytok, kedves újgenerációsok!
Sok- sok mosolyt, bevetést és barátságot Nektek!
Patai Rita, Tulipánt Flóra és Bakter Veronika
2022. 10. 24.


