Amigók
Az Amigos a gyerekekért Alapítvány egyetemista önkéntesei az Amigók. Kéthetente egyszer jár egy Amigo egy-egy kórházba és lelkes, barátságos nagytesóként segít játékkal, nyelvtanulással és nevetéssel szebbé tenni a kórházban lévő gyerkőcök hétköznapjait.

Horváth Mirtill – Szombathely
Horváth Mirtill vagyok, szombathelyi Amigo. 2019 tavaszán, a szombathelyi induláskor csatlakoztam a csapathoz és azóta is töretlen lelkesedéssel látogatom a gyerkőcöket. Földrajz-történelem szakos hallgató vagyok az ELTE szombathelyi campusán, tanár néninek készülök. Amiért szeretek Amigo lenni az egy mondatban nem foglalható össze. Nagyon szeretek kórházba járni és a gyermekekkel önfeledten játszani, kacagni, tanulni és kézműveskedni. Az igazi öröm az, mikor a látogatottak szeme ragyog és a mosoly az arcukon sugárzik. A másik dolog, amit nagyon szeretek, az a közösség. Mindig jó érzéssel tölt el, hogy tudom, tartozom valahova, ahol együtt a gyermekekért és egymásért mindig tehetünk valamit.

Bálits Panna – Budapest
Bálits Panna vagyok, az ELTE joghallgatója és 2019 óta Amigo. Az Amigos a gyerekekért játékkal és tanulással segít ott, ahol csak tud: a covid idején, a menekült gyerekeknek és elsősorban a beteg, kórházban fekvő beteg gyerekeknek. Azért szeretek Amigo lenni, mert a kórházi bevetések után azt érzem, hogy sikerült egy-két gyerkőc napját szebbé tenni a játékkal, a baráti beszélgetéssel vagy akár egy kis közös tanulással, és ez az érzés jobban feltölt, mint bármi más.

Ignácz Máté – Szeged
Ignácz Máté vagyok, a szegedi csapat ex-kórházfelelőse és 2021-es ex-városfelelőse, extralelkes szegedi Amigo 2019 ősze óta.
A kezdetektől fogva öröm számomra, hogy egy olyan mosolytól ragyogó, aktív csapat tagjaként tehetek a Gyermekek boldogságáért, mint az Amigos. Felemelő érzés, hogy orvostanhallgatóként nem csupán fehér köpenyben járhatom a szegedi klinika folyosóit, hanem zöldpulcsis Amigóként is – a látogatottak nagyobb örömére, természetesen.
Aktívan részt veszek a gyerkőcök online boldogításában és tanításában is, legyen szó akár a verselemzés és szavalás közös gyakorlásáról, akár a csapat fő tevékenységéről – az idegen nyelvek tanulásáról.
Egy Gyerkőc mosolya kincs. Az Amigók nap, mint nap gyermekmosolyokat varázsolnak a munkájukkal. Ezért vagyok büszke arra, hogy része lehetek ennek a közösségnek.

Cserháti Kata – Budapest
Cserháti Kata vagyok, gyógypedagógus hallgató az ELTE-n. Van egy személyes jelmondatom: “Segítséget adni, szeretetet kapni.” Ezt később a végzettségem kapcsán is szeretném valóra váltani, viszont már egyetemistaként fantasztikus lehetőséget biztosít erre az Amigos. Itt a játékos foglalkozások során boldogságot tudunk csempészni a kórházban gyógyuló gyerekek mindennapjaiba, az ő boldogsággal teli mosolyuk pedig minket is szeretettel töltenek el. Ennek köszönhetően még lelkesebben és önfeledtebben tudjuk legközelebb is meglátogatni a gyerkőcöket. Ez egy őszinte, igazi boldogsággal teli körforgás. 😊

Somogyi Kata Sára (Picúr) – Budapest
Fogorvostanhallgató vagyok itt Budapesten, 2019 ősze óta vagyok amigo és nagyon szeretem, mert egyrészt része vagyok egy szuper, kreatív és nagggggyon kedves csapatnak, másrészt mindamellett, hogy segítek a gyerkőcöknek a tanulásban, játékban, én is rengeteget kapok tőlük: mosolyt, vidámságot a nap végén, apró sikerélményeket és annyi fantasztikus gondolatot, amik néha nagyon betalálnak.

Lévai Csenge – Budapest
Csenge vagyok, fogorvostan-hallgató, 3 éve önkéntes. Tanulmányaimat Szegeden kezdtem, már akkor csatlakoztam az Alapítványhoz, és sosem bántam meg, mert mindig egy lelkes, maximálisan őszinte, nyitott és bárki számára barátságos közösség biztonságát nyújtotta nekem. Megérzéseim nem csaltak, mikor magánéleti indokkal egyetemet váltottam, nem is volt kérdés, hogy az Amigos az életem része maradjon-e, hiszen ez az állandóság biztosította az akkor szükséges stabilitást, amiért örökre hálás leszek minden Amigó barátomnak 💚

Geiling Bori – Budapest
Geiling Bori vagyok, pszichológia mester szakos hallgató a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen – és nem mellesleg már egy éve Amigo. Az alapítvány sok mindenben megerősített, többek között abban a hitben, hogy a jövőben hivatásomban is gyerekekkel szeretnék foglalkozni. A “Miért jó Amigonak lenni?” kérdésre rengeteg válasz jut eszembe: a gyerkőcök őszinte mosolyáért, a hálás szülőkért és ápolókért, a kórházban töltött megannyi vidám és kihívásokkal teli pillanatért, az egymást segítő közösségért. Azért a különleges érzésért, ami minden alkalommal elkap, mikor belépek a kórház ajtaján, hiszen tudom, hogy itt ma izgalmas dolgok fognak történni. Csupán másfél óra játék egy átlagos hétköznapon: hiszem, hogy már ennyitől is jobb hellyé válhat a világ. 💚

Lábszky Gergely – Budapest
Sziasztok, Gé Amigo vagyok! Gazdálkodás és menedzsmentet tanulok a Corvinuson. A neten szörfözve találtam rá az Amigosra. 2 hónapja csatlakoztam a csapathoz, de már több tucat kalandban volt részem! Minden amigóra jellemző a nyitottság és a közvetlenség, így könnyedén be tudtam illeszkedni. Rengeteg új ismerettel és élménnyel gazdagodtam a kórházi és közösségi események során. Az önkénteskedés mindig feltölt energiával, apró örömként gyűjtögetek minden pillanatot, amikor mosolyt csalhatok egy gyermek arcára. Biztos vagyok benne, hogy életem legjobb döntése volt belépni a szervezetbe!

Körmöczi Kitti – Budapest
Már egy éve vagyok lelkes Amigo, és soha nem gondoltam volna, hogy valami ennyire hiányzott eddig az életemből. A gyerkőcök játékossága és kreativitása nagyon motiváló, minden bevetés az újdonság erejével hat. Hálás vagyok a mosolyokért, a nevetésért, a figyelemért, amik mindig feltöltenek. Az Amigók közössége pedig szinte sugárzik és sziporkázik, annyira nyitott és elfogadó mindenki. Büszkén fogok majd visszanézni ezekre az éveimre.☀️

Fehér Zsóka – Szeged
Zsóka vagyok, pszichológiát tanulok a Szegedi Tudományegyetemen. 2020 februárja óta vagyok az Amigos szegedi csapatában, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok, mondanom sem kell, mennyi csodás élménnyel gazdagodtam, és mennyi szuper embert ismertem meg! Kipróbáltam az online és offline foglalkozásokat egyaránt, és minden alkalommal egy teljesen új élmény vár rám, új gyerekmosolyokkal. Ezt sosem lehet megunni! 💚

Svastits Judit – Budapest
Csuti vagyok, pszichológia szakos hallgató. A gyerekek mindig is nagyon közel álltak a szívemhez, ezért amikor először hallottam az Amigosról, már tudtam, hogy szeretnék közéjük tartozni. Amigoként nemcsak másoknak segíthetek, hanem én magam is csodálatos élményeket szerezhetek a gyerekek és a közösség által. A bevetések után feltöltődve, boldogan és büszkén jövök ki a kórház kapuján, mert úgy érezhetem, hogy sikerült feldobnom akár csak egy kisgyerek napját.

Tóth Áron – Debrecen
Debrecenben tanulok orvosin, és még gimis voltam mikor már tudtam, hogy amigo akarok lenni. Egyszerűen nincs ahhoz fogható mint mikor sikerül megnevettetned egy gyereket és látni az őszinte mosolyát.

Hulka Laci – Budapest
Gépészmérnök hallagató vagyok és 2,5 éve láttam meg Magyarosi Csaba YouTube videóját, amikor eldöntöttem hogy szeretnék csatlakozni az Amigoshoz (na jó előtte a nyarat egy gyermektáborban töltöttem, az igazság szerint az is nyomott a latba).
A személyes bevetések varázsát semmi sem tudja helyettesíteni, én személy szerint azokat szeretem a legjobban (matek házi megoldása… rosszul, dooble világversenyek, paniclab stb. De a legjobb a hosszas dumazások és nevetések a gyerkőcökkel, elképesztő mennyire máshogy látják a világot)
Amigost imádom a közösség miatt, rengeteg jó emberrel találkozom itt, akiknek hála én is jobb emberré válhatok (meg persze rengeteg barátra is és felejthetetlen élményekre: kenu tábor, paintball, effot😂, nyaralás)

Xeravits Villő Sára – Szombathely
Sári vagyok és azért lettem Amigo, mert nagyon jó dolognak tartom az önkénteskedést. Embertársaink számára is szuper és saját magunk számára is pozitív cselekedet, hiszen rengeteget tud fejlődni az ember önkénteskedés közben. Az Amigos által sok új szituációval találkozhatunk, amikben helyt kell állnunk és ha ez valamikor nem is megy olyan könnyen, akkor is kapunk segítséget amigo társainktól. Habár szombathelyi amigo vagyok, így is megtapasztalhattam már egy kicsit ennek a közösségnek az összetartó erejét.

Rozmanicz Lisa – Budapest
,,Akkor mi most tényleg barátok vagyunk?” vannak meghatározó mondatok az életemben, nem kevés a 2019 óta tartó Amigóságomból. Ilka utcában válhattam a gyerekek törzstagjává. Egyszercsak elfelejtettem magyarul és mussszzzáájjj voltunk németül társasoznunk. Ha pedig nem nyelvet tanultunk, akkor érthetetlen szavakkal kántáltuk a slágereket, óriási táncpárbajt rendezve, vagy olyan menők voltak az ápolók, hogy röpizhettünk az udvaron. Aztán megint egyszercsak átalakult a táncparkett, nem porzott az udvar, online tudtunk csak biztonságosan a gyerekek mellett maradni, így megalkottuk az Amigos Mini játékosan készségfejlesztő programunk, a Tanultabletes és Online Otthonos mentorálásunk. Ha az ajtón nem, akkor a képernyő ablakán, ahogy az emlékezetes mondatok is hangzanak: ,,a barátság csodákra képes” és a ,,legnagyobb csoda a világon a békkkkönöss csipszzz”. Vajon melyiket mondta a 8 éves Minis Kalandorunk? 🙂 🙂

Agócs Julianna – Budapest
Julcsi vagyok, biológushallgató, 5 éve Amigo. Leginkább azért szeretek Amigo lenni, mert bár “tanárként” megyek be a gyerekekhez, mégis minden egyes alkalommal én tanulok sokkal többet, bátorságról, szeretetről, kitartásról és önzetlenségről. A végén sokkal inkább érzem magam jóbarátnak/nagytesónak, mint tanárnak. Ráadásul mindeközben a világ legjobbfej embereivel önkénteskedhetek együtt.

Sevcov Alexandra – Budapest
Szandi vagyok, Amigo, de mellette még megannyi más is.
Az egyetemista éveim elején találtam az Amigosra, és kezdtem el önkénteskedni. Akkor is Amigo voltam mikor egy új egyetemet és szakmát kezdtem, Amigo voltam a pandémia alatt, Amigo voltam, mikor új városokban indultunk el és Amigo voltam akkor is, mikor elindítottuk az első online programjainkat. Önkéntesnek, és leginkább Amigónak lenni egy olyan dolog, ami boldogsággal és büszkeséggel tölt el. Szerencsések vagyunk, hogy ennyi gyerkőc életének és történetének lehetünk részesei, még ha csak pillanatokra is. A legfontosabb dolog amit az elmúlt években tanultam a gyerekektől, hogy ők még akkor is segítenek, szeretnek és adnak másoknak, mikor ők maguk is segítségre szorulnak. Így ha megtehetjük, segítsünk mi is másoknak! 🙂

Kiss Boglárka – Budapest
Sziasztok!
Kiss Bogi vagyok, a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi gazdálkodás szakos hallgatója.
Hálás vagyok, amiért Amigo lehetek, hiszen ezáltal megadatik az a lehetőség, hogy egy lelkes, befogadó, mindenre elszánt csapat tagjaként segíthessek másoknak, mosolyt varázsolhassak a kórházban töltött délutánok során a gyermekek arcára és mindazt a szeretetet, törődést és tudást, ami bennem van átadhassam azoknak, akiknek abban a pillanatban igazán szükségük van rá.
Mindenképpen úgy gondolom, hogy a legjobb döntéseim közé tartozik az, hogy Amigoshoz jelentkeztem, hiszen a csapaton belül rengeteg csodálatos személyiségű embert ismerhettem meg.
Illetve a látogatások során mindig rá kell jönnöm, mennyi mindent tanulhatok én magam is a gyerekektől, hiszen akár egy-egy UNO party során megláthatom többek között azt is, hogy mennyi bátorság, tudás, kitartás és önzetlenség rejlik a gyerekekben, valamint azt, hogy milyen érett gondolkodásmóddal is rendelkeznek.
Éppen ezért ezek a találkozások mindig hihetetlenül fel tudnak tölteni és motivációt adnak a hét további napjaihoz.

Somogyi Brigi (Bridzs) – Budapest
Bridzs vagyok, elsőéves holland mesterszakon az ELTE-n. Mindig is imádtam a nyelveket, és a gyerekeket is, ami egy tökéletes kombinációvá egyesül az Amigosban. Elsősorban azért csatlakoztam a szervezethez, mert mindig is szerettem volna önkénteskedni, segíteni másoknak. Azonban az Amigosnál ennél sokkal többet kaptam. Lehetőséget, hogy ne csak én taníthassak a gyerekeknek új dolgokat, hanem ők is nekem. Hogy új színben láthassam a világot. Egy csodálatos közösséget, ahol ténylegesen “otthon” érezhetem magam. Bevetéseket, amik bármilyen nehéz nap után feltöltenek energiával. Hálás gyermekszemeket, gondtalan, őszinte kacagásokat, mély és tanulságos beszélgetéseket. A háttércsapatoknak köszönhetően rengeteg fejlődési lehetőséget. Nem utolsó sorban pedig igaz barátokat, akikre tudom, hogy bármikor számíthatok. Kevés olyan dolog van, ami akkora büszkeséggel tölt el, mint a bizonyos zöld pulcsi viselése. 🙂

Raposa Reni – Budapest
Holaaa!
Reni vagyok és 2019 februárjától kettős ügynök: délelőttönként egyetemista, délután Amigo. Magyar szakot végeztem, most pedig design- és művészetmenedzsmentet tanulok, és ugyan sosem szerettem volna tanárnéni lenni, a gyerekek és a tanítás azóta az életemben van, hogy az öcsémnek és a plüssmacijaimnak tartottam órákat.
Az Amigos fejlődését már a kezdetektől figyeltem és egyből tudtam, hogy egyszer én is szeretnék csatlakozni ehhez a szuper kezdeményezéshez. Ahogy belerázódtam a budapesti egyetemisták életébe, alig vártam, hogy végre én is zöld pulcsiban, angol-és spanyoltanulás mellett segítsem a gyerekek mindennapjait és gyógyulását.
Azóta többet kaptam, mint amire valaha számítottam volna és biztos vagyok benne, hogy ez az időszak meghatározza majd az életem.

Takács Nóri – Budapest
Takács Nóri vagyok, pszichológushallgató az ELTE-n. Az önkéntesség gondolata mindig is nagyon közel állt hozzám, így már gimnazista koromban többféle önkéntes program részese voltam. Az Amigos azonban ennél sokkal-sokkal több. Amellett, hogy próbálunk örömet, nyelvtanulást és sok-sok játékot csempészni a kórházban lévő gyerekek mindennapjaiba, mi is rengeteget tanulunk tőlük Körvonalazás és társasozás közben. A másik dolog, ami az Amigost ennyire különlegessé teszi, az a közösség. Nagyon örülök, hogy olyan lelkes egyetemistákkal ismerkedhetek meg, akikkel közös céljaink, értékeink vannak. Hálás vagyok az Amigosnak!💚

Ribánszki Ágnes – Budapest

Bakter Veronika – Szeged

Kullai Adél – Szeged

Osztényi Dóri – Budapest
Akkor lettem Amigo, mikor beütött a COVID első hulláma. Kicsit elveszett voltam én is, csakúgy, mint az Amigos a kórházlátogatási tilalmak mellett az online térben. Szépen, idővel, ahogy indultak az online programok, megtaláltam azt az elfoglaltságot, ahogy számomra a legkedvesebben segíthetek, mentor lettem az Amigos Online Otthonban! Több, mint 1 éve tanulok egy kisfiúval, aki mostanra már inkább nagyfiú lett. 😀 Fantasztikus érzés, ahogy az idő során barátság alakult ki és ahogy láthatom, hogy ha egy kicsit is, de megkönnyítem a tanulnivalóinak a megértését.

Sághegyi Erik – Szombathely
Amigónak lenni nem csak azért jó, mert jobbá teheted egy olyan gyerek napját, akinek erre tényleg szüksége van, hanem azért is, mert ettől te is csodásan érzed magad. Talán nem létezik 100%-os önzetlenség a világban. Mégis, azt hiszem, emiatt nem kell rosszul éreznünk magunkat. Ez ugyanis a csoda másik fele: olykor az Amigo legalább akkora vigyorral a maszk alatt hagyja el a kórházat, mint a gyerek, akinek a napján vidámabbá tette.
Az Amigos részének lenni nem csupán nagy felelősség, de kivételes lehetőség is. Kivételes a csapat is, na meg kivételes a nyár, amikor olyan emberekkel találkozhatsz az egész országból, akikkel legalább egy nagy közös pont van az életetekben, és abban, ahogyan a titeket körülvevő világot szemlélitek és formáljátok.

Ramács Gábor – Budapest
Szabaidőmben gyakran társasjátékozok, squash-olok vagy túrázok. Főzni egyáltalán nem tudok, de takarítani szeretek, közben mindig valami podcast szól a fülemben.
Amigo létem elején csak az online programokban volt lehetőségem részt venni, az Amigos Mini nagyon sokszor segített túllendülnöm az otthonléten. Azóta már kórházban is volt szerencsém bevetésen részt venni (nem is egyszer!), ami pedig a világ egyik legkirályabb dolga, élményt nyújtani a gyerkőcöknek egy elég felemelő érzés.

Pálfi Panna Zsófia – Budapest

Le Hoang Van (Vani) – Budapest
Szeretem, hogy rengeteg lehetőség adódik kipróbálni magunkat, közösen ötletelni, tanulni. Megtanulni jól segíteni.
A gyerekekkel pedig egymás kedvét feldobva, a bevetésekről úgy jövök el, hogy még a szívem is mosolyog.

Kiss Lili – Pécs
Bár nem olyan régen kerültem be az Amigosba – és ha pár hónappal később visszaolvasom, biztosan sokkal több tapasztalom lesz – de már most megfogott az a légkör és barátságos hangulat, ami ebben a kis csapatban van.
A gyerekek pedig egészen lenyűgözőek, kreatívak, őszinték, természetesek és nagyon viccesek is 😀 pár hónap alatt is számtalan nagyon kedves pillanattal gazdagodtam, és már alig várom, ami előttem van.

Czabarka Ami – Pécs
Mindig is szerettem a gyerekeket, így amikor megtudtam, hogy Pécsen is elindul az Amigos, egyből jelentkeztem, és milyen jól tettem!🤩 Életem legjobb döntései közé sorolom az Amigosba való jelentkezésem, ez egy olyan dolog, amibe ha belecsöppen az ember, nem akarja elengedni. ⭐️ A mindennapok káoszában az Amigos mindig egy biztos pont, egy safe space, csupa csodálatos emberrel, akik seperc alatt a barátaid lesznek. 💛

Kurtán Kitti – Debrecen

Varga Virág – Budapest
És mit is csinálok még? Amigo vagyok. Leírva csak egy szó, de annyi csodás emlék jut eszembe mikor büszkén felelem azt,hogy Amigo vagyok! Mindig is kerestem a lehetőséget hol is tudnék igazán segíteni, hasznos lenni és örömet okozni. Úgy gondolom, hogy itt igazán megtaláltam a helyem. Boldogsággal tölt el mindig,hogy egy kis örömet tudok csempészni a kórház falai közé átsegítve a gyerekeket nehezebb napjaikon. Rengeteg élménnyel,gyermekmosollyal gazdagodtam mióta része vagyok az Amigosnak és persze tudással,hiszen nem csak mi tanítjuk a gyerekeket,hanem ők is tanítanak minket,például arra,mi is az,ami igazán fontos az életben.
És persze nem utolsó sorban sok-sok új barátot is szereztem ,akikért igazán hálás vagyok.💚

Al-Nuwaihi Dani – Budapest
